HTML

Csak úgy irkálok.....

Egyik téma adja a következőt. Ami tetszik, szólj hozzá, oszt meg! Ami nem tetszik, nos szólj hozzá bátran. Az Előmoderációtól se ijedj meg, nem Cenzúra az. Ellenkezőleg, az okos hozzászólók, értelmes ellen- vélemények, jó viták barátja, és támogatója.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

Könyvismertető - Világjárók útikönyvsorozat. - Ronald Millar: Tonhalászok közt Bretagne partjain.

2017.07.16. 10:51 Sigismundus

Másodiknak Ronald Millar: Tonhalászok közt Bretagne partjain. 159-es szám. 1979.

A szerző skót, szintén jó tollú író. Gyakorlott hajós, több évtizedes vitorlás tapasztalattal háta mögött. Egyszer csak úgy döntött, hogy neki ki kell próbálnia a bretagne-i tonhalászok életét is. A hirtelen döntést hosszas várakozás lassította le. Bár már évek óta gyakori vendég volt Nyugat-Bretagne kis kikötőiben, mégsem igazán akarták az ismert halászok hajójukra engedni. Millar nem tágított és addig-addig győzködte őket, amíg nagy kegyesen elfogadták, persze fenntartásokkal.

Az évekig tartó várakozásnak persze megvolt a haszna is, számos apró részletet ismert meg a bretagnei halászemberek mindennapi életéből, szokásaiból. Történelmükről ismerteti, hogy kelta őseik Anglia szigetéről menekültek át még az 5-6. században, amikor ott elkezdődött a szász-germán hódítás. Ők maguk is tisztában vannak eredetükkel, szülőföldjüket Petit- Brteagnenak, (Kis Britannia), az Angol szigetet Grande-Brteagnenak említik.

bretagne_terkep_alairva_2.jpg

A breton halászokat Millar maguknak való, idegenekkel szemben zárkózott embereknek ismerte meg. Még azok is akiket évek óta ismert, meglepték egy egy, nem éppen korrekt húzásukkal vele szemben. 

A halászat kemény és embert próbáló munka, és nem is valami jól jövedelmez. Elmúltak már a gazdag idők, megfogyatkoztak a tonhalrajok. Mivel a zsákmány értékén a teljes legénység osztozott, ezért is érthető hogy Millart eleinte nem is akarták engedni, hajózni. Mikor felajánlotta, hogy nem kér részt, csak a kíváncsiság vezeti, akkor meg aztán végképp gyanús lett. Kétbalkezes turistaként bántak vele, holott ismerte ő is jól a tengert, és keményen részt vett a munkában. Igaz ugyan hogy ő csak egy idényre vett részt, míg a többiek egész életükben ezt kellett dolgozniuk.

tonhalasz_kotelzet_2.jpg

Talán ezek az apróbb nagyobb kitolások is hozzájárultak, ahhoz hogy Millar nem esett fenntartások nélkül, hasra a sajátos breton kultúra előtt.

Elismeréssel szól munkájuk keménységéről, a régi tengerészéletről. Ellenállásukról a központosító, franciásító párizsi törekvésekkel szemben. Sajnálattal állapítja meg azonban hogy ez a nagy tengerjáró hagyományú élet végét járja. A fiatalok már inkább a parton vállalnak munkát, tanulnak. A tonhalak száma csökken, a hajónak mellyel Millar is utazott, ez volt az utolsó útja, a legénység átállt a rákhalászatra, többen végleg a parton maradtak, „lenyelték a horgonyt”.

 Idegen szemmel nézve őket, érdekes apró szokásra is figyelmes lett. Össznépi breton játéknak nevezi el a ’blague’-t ami szerinte füllentő verseny, teljes komolysággal. Egy legjellemzőbb esetét is említi. Egy kocsmai beszélgetésben megintik a halászok őt, hogy ugyan hiába is tanulna tőlük breton nyelvet, mert azt 20 kilométerre, a másik faluban már nem értik meg, nagyok a nyelvi különbségek! Majd kicsit később, a breton nép ősi eredetére büszkén azt hangoztatják, hogy akár Walesben, akár, Írországban szállnak partra, elég csak egy breton szót szólniuk, a helyi kelták azonnal megértik!

Mindezt ugyanazon halászok mondták, 5 percen belül.

 

Szólj hozzá!

Címkék: könyv francia világjárók

A bejegyzés trackback címe:

https://csakugyirkalok.blog.hu/api/trackback/id/tr6412667125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
_https.